Szerdán délelőtt elvégeztem a szokásos tennivalókat, kisepertem és feltöröltem a nappalit és a konyhát, majd, mivel már közeledett a gyerekek etetésének ideje, hát kezdtem előpakolni a gyermekételt az asztalra. Frissen párolt cékla, zöldborsó, jaurt. Anna a járókában volt és rohangált a nappaliban. Gondoltam addig megetetem Rebekát, aki már türelmetlenül várta ebédjét. Alig ültem le nagyobbik lányommal, amikor csörömpölésre lettem figyelmes. Átkukkintottam a nappaliba, amelyet csak egy kályha választ el a konyhától. Néhány percre megkövültem...ha lehet így mondani. A padlón itt-ott fehér jaurtfoltok, szanaszét gurult zöldborsószemek, piros céklahalmok és, mivel a cukortartó is az asztalon volt, cukorszemekkel volt mindez a látvány csillogóvá téve. Akkor a figyelmem az eltört cseréptálon akadt meg, amelyben a jaurt volt. Hirtelen eszembe jutott Anna-vajon nem törte-e be a fejét? Hála Istennek nem történt baja. Vidáman turkált a ruháján végigfojt jaurtban közben egy borsószemet szopogatva. Azóta figyelünk az asztalterítő méreteire...
Másnap ugyancsak Annánk magára húzta nyolcszögű kisasztalunkat mialatt ebédeltünk. Megóvta Isten, különösebb baj nem lett. Érdekes volt a látvány, amint a kislány a járókában, az asztalka rajta és az asztalon levő ezeregy tárgy szanaszét rajta meg a járókán. S ő az asztal mögül nagy barna ártatlan szemekkel kandikált ránk. Az lett a következménye, hogy kiköltöztettük a kisasztalt és a két kisszéket az előszobába, mivel veszélyesnek találtuk továbbra is előző helyén hagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése