Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2010. május 16., vasárnap

Egy igéret, amelyre alapozhatunk

Sokat imádkozom gyermekeinkért. Elsősorban vágyam az, hogy ők is az Úr tanitványai legyenek...megtérjenek és szolgálják Teremtőjüket, Megváltójukat, Urukat, Istenüket. Örömmel töltött el ma, amikor olvashattam a 112. Zsoltárban Isten szavait:
"Boldog az ember, aki féli az Urat és az Ő parancsolataiban igen gyönyörködik. HŐS LESZ ANNAK MAGVA A FÖLDÖN, A HIVEK NEMZEDÉKE MEGÁLDATIK." 112 Zsoltár 1-2 versek
Hős lesz...azaz győzedelmeskedni fog ő is Istennel a bűn felett.
Ugyanakkor feltételhez van kötve ez az igéret...az Urat félők valamint az Ő parancsolataiban gyönyörködők igérete ez.
Uram, áldalak ezért a igéretedért. Köszönöm, hogy alapozhatok erre. Emlékeztess mindenkor, hogy belekapaszkodhassak a viharok idején és bizzak abban, hogy Te gondot viselsz gyermekeink lelkéről is. Krisztusért. Ámen.
(a férjem bekapcsolt számitógépéről pötyögtem, sajnos nincs hosszú i...)

2010. május 11., kedd

Mire jó még a zöldhagyma?

Sorsdöntő lépések függnek tőle:) Május 7-én Annánk egy zöldhagymaszárba kapaszkodva elindult. Már februárban tett néhány lépést, azonban ez most más...igazán jár-kel, séta-fikál a kisebbik lányunk. Rebeka néha utánabámul tátott szájjal, hogy mi ez a függőleges állapot a tesónál, de aztán ő trappol tovább négykézláb...

2010. május 6., csütörtök

Zólya Anna

Jóllehet öt perccel és fél kilóval maradtam el tesómtól, szépen behoztam a lemaradást. Igaz, sokkal többet és nagyobb étvággyal ettem, mint Rebeka. Egy évvel ezelőtt anya nagyon el volt keseredve alakom miatt.Két kiló 30 dekával születtem és valóban elég sovány voltam. Az arcom is torz volt még. De szüleim nagyon hálásak az Alkotómnak, amiért ilyen szépen formált az elmúlt egy év alatt. Mozgékony vagyok, szeretek hintalovazni. Nagyon szeretem a kutyákat. Gyakran borulok hol apu hol meg anyu nyakába és nagyon-nagyon szorosan megölelem őket. Kati néni megtanított egy bizonyos rityi-rityi rityityi táncra, amit szívesen járok. Nagyon vendégszerető vagyok, könnyen mosolygok bárkinek. A lépcsőmászás az erősségem, de anyunak és apunak nincs mindig ideje meg energiája, hogy folyton utánam jöjjenek. Pedig én magamtól is szívesen mászkálnék. Én már februárban megpróbáltam négy-öt lépést tenni, egyedül is tudok már állni. Szívesen kóstolgatom az udvaron levő kavicsokat. Amióta kizöldült az udvarunk, nem igazán tudnak anyuék a babakocsiban tartani a kapun belül. Ezért gyakrabban sétálunk és olyan nagyon szeretem, főleg, ha kutyusokat is látunk. Ilyenkor mindig megered a szám, sikoltozom és vau-vau hangutánzó szavakkal próbálom kutyának álcázni magam, hátha közelebb jönne hozzánk a kutyus és megcibálhatnám jól a bundáját.

2010. május 5., szerda

Zólya Rebeka




Egy éves lettem. Hála Istennek sokat fejlődtem az elmúlt év során. Már meg tudom mutatni hol a fülem, orrom, szám, azt is, hogy hogy repülnek a madarak, hová ülnek a babák-persze mindezt akkor, ha kedvem tartja. Reggelenként élvezettel nézem a szomszéd háztetőn gyakran pihenő gerlepárt. Élvezem megnevettetni anyut azzal, hogy a szopizást abbahagyva a számmal bürrögtetek a hasán, érdekes hangokat keltve ezáltal. Még nem beszélek, de már megértetem magam anyuval és apuval. Ha valamit meg szeretnék kapni a te szócskát kell csupán kimondanom. Ez amolyan rövidítése a tessék szónak. A tata, papa szavakat is használom már(az utóbbit valóban apára értem) Persze Anna tesó ért meg engem a legeslegjobban. Nem csüngök egyfolytában a nyakán, de olyan jó vele kukucs játékot játszani.

Szeretek nyitni-csukni mindent, ami nyitogatható és csukogatható. Kedvenc játékom egy kis popsikrémes doboz. ezzel elszórakozom akár órákig is. Ha valami mondókát mond anyu, alaposan megfigyelem. Több ember szerint művészlélek vagyok.

Az idegenekkel sem vagyok annyira barátságos találkozásunk elején. Nagy kék szemeimmel alaposan megvizsgálom a felém közeledőket.

Első szülinap




Az Úr ajándéka, hogy az elmúlt egy évben kegyelméből hordozta Rebekát és Annát, meghallgatta imáinkat és megőrizte őket. Áldott legyen az Ő neve.

Mivel mi elég sokat utazgattunk, anyukám sütött-főzött otthon. Egy tojás és tejmentes almás tortareceptet vittem, s mivel nagyon jól sikerült, ebből bátran ehettek a lányok.

Azonban megengedtük néhány percre, hogy a karamellkrémes tortácskát is megkóstólják. Anna fedezte fel elsőnek a tortaevés hogyanját. Rebeka nem mutatott túl nagy lelkesedést a torta iránt, ám amikor megérintette kis kezével, jó gyurmának bizonyult. Evés helyett gyorsan mozgatva kis kezét, alaposan sikerült a torta egy kis részét összeturmikszolni.




A lányok kedvenc szórakozása


bevásárlóközpontokban való kocsikázás. Gyakran járunk hármasban babakocsival, ám a bevásárlószekérben izgalmasabb.





a

egy éve volt

2010 április 14, a székelyudvarhelyi órház udvara
Egy évvel ezelőtt utoljára sétáltam itt nagy pocakkal. Isten nagy kegyelméből most a lányokkal az ölünkben nosztalgiázhattunk ugyanott.