Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2013. december 27., péntek

Foglalkozások...

...néha kihívás. Izsák még a mondókák, dalocskák világában él. Amikor a lányokkal foglalkozom, ő is ott szeret lenni velünk. De még unja, amikor olvasok. A legérdekesebb játék ilyenkor a cérnakészlet. Az újjaira húzza, oroszlánosdit játszik...majd megtölti a spulnikkal valamelyikük hosszú szárú csizmáját, hosszú vonatot rak ki belőlük....mire megunja, általában az olvasásnak is vége...

2013. december 26., csütörtök

Izsák 2 évet töltött szeptember 21-én

A képen látható meseautós torta nem az én érdemem...Köszönöm annak, aki sok fáradtságot és szeretetet fektetett bele!

Az ajándékkal inkább a lányok tekertek. Izsák maradt a jó öreg lábbal hajthatós autójánál.  Csak a cipője orra bánta meg. Pedálozni még nem tanult meg. S mivel a nagyszülőknél hagytuk a bicajt, nem is gyakorolhatott a tél folyamán.


Tekergő kígyók...kedvelték kivágni és ide-oda tekeregve felragasztgatni egy nagy rajzlapra.

A gyerekek által használt szívószálakat nem dobjuk el. Feldarabolják előre megadott méret szerint és vagy szabadon, vagy előre megadott sablon szerint felfűzik. Érdekes karkötők,nyakláncok, koronák készültek. Rebeka nagy türelemmel és élvezettel végzi mindig ezt a feladatot. Anna a vágosgatós rész után valami számára izgalmasabb feladat, játék után néz. 
  

Izsák kedvenc szórakozása az építkezés...Persze amikor kettesben hozzálátunk, a lányok is csatlakoznak hozzánk. 


Anna festménye. Címe: A patak vidéke. A nappaliban levő hűtöre ragasztottam és esténként, amikor csak a konyhában ég a villany, meg-megcsodálom. Ebben a félhomályban különlegesen hat és nyugalmat áraszt. 



2013. december 18., szerda

Énlakán és Firtosban












A felnőttek táborában

Az utazás hossyas volt, így egy kissé fárasztó is. Hajnali 5.3o-kor indultunk. Az első pihenőnk a kedvenc folyónknál volt. Balázsfalván finom péksütit tízóraiztunk, majd folytattuk az utazást Erdőszentgyörgyig, ahol a László családnál pihentünk és ebédeltünk meg. 


Vidám éneklés az esti áhítat előtt




Igazi gőzössel utaztunk





-Kérlek anyu! Fond be a hajam...Van időd, hiszen itt nem kell főznöd. Kérlelt Rebe lányom. 



Építkezni jaj de jó, olyan szórakoztató

Izsák gyakrabban előszedi az építőkockákat és szívsbben, hosszabban épít, mint a lányok


A Malom pataknál

Izsák gyökerestől kitépett egy korhadt csemetét és ezzel hajkurászta a lányokat


Apu az, akivel mindig jól le lehet birkózni

A kedvenc pallónk fele sétálva...