Egészen beleborzongtam, amint megláttam a blog utolsó fagyos képeit. Bár jó ideje nem volt időm a gép elé verekednem magam, nem is hiányzott...néha mégis bánt tervem meghiúsulása, hogy majd nagylányaim és nagyfiam kezébe nyomjam a róluk készült kis naplót. De a most együtt töltött tartalmas idő mindezt kárpótolja. A nyár ugyanis nem jelent cél nélküli rohangálást, játszást egész nap. Folytatjuk a játszva tanulást. És nem igénylik a vakációt, mert nem tudják mi az unalmas tanulás. Örülnek, ha foglalkozom velük, örülnek, ha játszhatunk...és közben fel sem fogják, hogy tanulnak. Ez az otthon oktatás...szabadon szárnyalhatunk és közben felfedezzük a világot úgy, hogy mindenben Teremtőnket láthatjuk meg, Róla tanulhatunk, Őt dicsérhetjük...Ki mást is lehetne, ha Ő ennek a csodálatos világegyetemnek,a fizikai törvényeknek a megalkotója.(Csak zárójelben: tegnap hatalmas vihar volt nálunk. Hirtelen  villám cikázott át a tőlünk kb. 2oo méterre levő úttest közepére. Az egész ház vakító fényben úszott néhány pillanatig, amelyet hatalmas, eget-földet rázó csattanás követett. Általában nem félek a vihartól, de akkor nekem is elállt a lélekzetem. A dörgés után megkérdeztem kisfiam:
-Mi volt ez Izsák?
-Itten (Isten) hatalma.-válaszolta, miközben tovább játszadozott.
Engem is meglepett, hogy mennyire természetes volt ez számára.)
Közben rám vár a házi munka elvégzése, a virágos-, meg a zöldségeskert. A gyerekek délutáni pihenése alatt Istennel találkozom a házunk mögötti hintán...az elém táruló látvány a magas hegyekkel, a  zümmögések az árnyékban terjengő friss nyári illatok még inkább segítenek a Vele való beszélgetésben, a Rá való figyelésben.