Véletlenszerűen bukkantunk rá...persze a férjemnek érzéke van ahhoz, hogy csodálatos helyeken parkírozzon. Kellemes idő volt. Eső utáni friss levegő és kellemes, lágy napsütés. A kis zöld vashídon átdübörögve, csodálatos, árnyas helyre érkeztünk. A gyerekek dobálták a kavicsokat, köveket a kis patakba.
Ám amikor hátranéztem, elég sűrű erdőt láttam a hátam mögött...
A kis patak az erdő mélyábe kanyargott...és a vadregényesség érzését még inkább fokozta az eső után párolgó patak látványa.
Kissé jobban éreztem magam, amikor mindannyian a híd másik oldalán voltunk...
Klassz kis házat találtunk, ahol amolyan parasztosan megvacsoráztunk. Közben egy franciaországból induló tereptúrának is szemtanúi lehettünk.
Hazafele egy gátat látogattunk meg...jobb szélén elég kis korláttal, bal szélén pedig semmi ! korláttal. A férjem meggyőztem, hogy sétáljunk végig középen, Izsákot ölben tartva, a lányok kezét fogva. Csaba ezt látta veszélynek inkább, mint az erdei patak mellett pancsolni, mondva, hogy ez reális veszély. Én ebben nem láttam veszélyt, tudva, hogy kontrollálható a veszély forrása...az erdőben pedig folyamatosan lestem, nem jön-e valahol egy medve...Milyen jó, hogy nők és férfiak kiegészítik egymást.
