Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2014. január 29., szerda

Rehabilitáció

Ha lassan is, gyógulgatnak a gyerekek. Mindannyiukon végigsöpört, Izsák több napon át is lázas volt. Kifele tartunk. Isten kegyelme ez is.
Azt hiszem, az Úr napja volt a legnehezebb...gyönyörűen hullt a hó, Izsák meg egész nap nyűgölt, sírt. Szeretem a gyerekeimet, a velük való foglalkozást, ápolásukat, ha kell...de ez a nap kissé megviselt. Jó volt, hogy mehettem Istenhez, percenként is. Kérhettem, adjon erőt, türelmet és végezze el, hogy megláthassam mindazokat az ajándékokat, amelyeket ebben a helyzetben is oly gazdagon árasztott ki ránk.
Isten könyörült, hogy újra mókázzunk. Sikerült jó hangulatot varázsolni a családban. A lányok ügyesen aeroszoloztak, Izsákkal meg bebújtam a kiságyába, Csaba leterített egy hatalmas takaróval...bekapcsoltam az aerosyolt...és a képzelet szárnyaira ültünk. Elképzeltük, hogy az Északi sarkon egy iglooban csücsülünk, hallgatjuk, hogyan tombol a szél, hogyan repedezik a jég. Amikor meguntuk, elképzeltük, hogy mi vagyunk a kiskutyák és a leterített kiságy a kutyaól. De elképzeltük, hogy a kiságy az a hajó, amelyen Jónás próbált elmenekülni Isten színe elől. Elképzeltük, hogy egy vonatban csücsülünk, amely mindenféle állatnak visz eledelt a téli hidegben.
Izsákot nem volt könnyű a letakart takaró alatti párában tartani. Mindig újabb és újabb fordulatot kellett mesélnem:" És képzeld akkor valami halk nesz hallatszott...", vagy: "Ekkor felhangzott egy farkas hosszas vonítása, vaúúúúúúú" vagy: "Múúúú. Hallatszott a távolban. A vonat lassított. Csika-taka-csika-ta-ka-csi-ka-ta-ka. húúúúúúú"
Több mint egy heti szobafogság után újra kimentünk a tegnap. Jó volt havazódni, szánkózni. Más szemmel néztem a világot...tele hálával, hogy újra kinnt lehetünk.

2014. január 21., kedd


Anna lányunk pénteken köhögve ébredt. A bromhexines, sósoldatos, illóolajas aeroszolos kezelés ellenére rosszabbodott az állapota hétfőig. Házunk valóságos kiskórház lett. Kis időbe telt amíg újra tudatosítottam a betegség valódi okát... Mint minden rossznak, fájdalomnak, szenvedésnek, sőt a halálnak is, így a betegségnek is az elsődleges oka az ember bukása. Aggodalmamat hála és a próbák közti móka váltotta fel, amikor megszűntem Anna betegségére miérteket keresni. Egyszerűen elfogadtam, hogy beteg és mellette kell állnom, ápolnom kell...a többit bízzam Istenre. Férjem bátorító ölelése is segített, hogy helyesen gondolkodjak.  Jó volt orvosunk tanácsa is, amikor szükségem volt rá. Határozottan elvetem az antibiotikumot, amikor vírusfertőzésről van szó...de most, amikor ilyen csúnya hörghurutban szenvedett a lányunk, a betegség bakteriálissá válásától való félelmemben hajlottam volna antibiotikumra, megelőzésképpen. Orvosunkat elég késő este hívtam fel, aki meghallgatott és okosan, megfontoltan tanácsolt.


Ebben a szobában párolták magukat felváltva a lányok, mialatt szellőztettük, naponta többször is a betegszobákat. Játszottak, olvastam nekik, történeteket mondtam és ápoltam mindenféle természetes kutyulmánnyal: só, citrom-, grapefruitlé, almalé, propoliszos méz, metilin kék. 


Rebeka, Izsák és anya hálószobája volt mindaddig, amíg Rebeka is el nem kezdett szortyogni. Mindig tiszta ruhával, megmosott, fertőtlenített kézzel lépek be. Szerettem vo lna, ha a többiek nem kapják el a betegséget. És ez nem fárasztó, egyszerűen örömöm lelem benne...ha már ápolnom kell beteg gyerekeimet, miért tegyem azt unottan? Próbáltam izgalmat vinni bele, ami épp az volt, hogy imáim mellett óvtam, amivel tudtam, a még egészséges gyerekeket.


Rebeka betegszobáját apa irodájából alakítottuk át. Később átköltöztettük Rebekát a "kezelőbe", mivel ott kényelmesebb az ágy...és anya is melléfér, amikor Rebének szüksége van bátorításra, ölelésre, simogatásra. Felolvasok neki, imádkozom vele,önállóan pedig filmeket néz, játszik, eszik-iszik, pihen, színez, vág, de leginkább könyveit lapozgatja, "olvas". Néhány nagyobb korukra félretett babát vettem elő ruháikkal és egyéb kellékeikkel. Ezzel hosszú ideig örömmel szórakozott.


Anna betegszobája. Apa bújt mellé, amikor éjszaka és délben aludni kellett...elsősorban mert anya foglalt volt, másodsorban, mert Anna apát igényelte. Napközben sokat vagyok vele én is. Különösen a szenvedései közt igényelt. Éppúgy, mint Rebekával, sokat mókáztunk, olvastunk, imádkoztunk, sírtunk, játszottunk...ő pedig barkácsolt papírból, könyveit lapozgatta, színezett, és rengeteget öltöztette, tette-vette, csodálta a babákat.


Akárcsak a homeschooling, a homespital is izgalmas, érdekes, tele van szeretettel, empátiával, közös nevetéssel, sírással, egymásról való önzetlen gondoskodással...ha Krisztussal végezzük azt.