Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2010. január 6., szerda

Ötödik nap

Az eltervezett program nagyjából sikerült, kivéve, hogy délelőtt 11 órakor mégis megszoptattam a lányokat. Azon kell dolgoznom, hogy ne engedjek nekik, amikor másznak felém és igyekeznek ledönteni, hogy szopni tudjanak. Ebéd után két órát aludtak kint a szabadban. A férjem volt velük, kért, hogy addig pihenjek le...pedig hát ő is fáradt volt. Igazán jó férjjel áldott meg az Úr...
Isten nagyon kegyelmes hozzánk. Látok előrehaladást a lányok alvásánál is. Jóllehet még mindig szívszaggatóan sírtak(vagy inkább hisztiztek) ma este, mégsem tartott olyan soká. Rebeka külön szobában van, Anna velünk. Kb 15-20 percet tartott a sírás, amit megszakítottak rövidebb felvevések és megnyugtatások. A lányokat egy kevés ideig magamhoz szorítva tartottam, csendben puszilgattam, majd letettem a kiságyba. Már nem volt annyira heves a sírás és miközben dúdolgattam nekik és simogattam a hátukat, elaludtak. Én ezt nagy előrehaladásnak látom és áldom Istent az Ő segítségéért.

1 megjegyzés: