Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2011. január 18., kedd

Ibianyu, Tabaapu

Néhány héttel ezelőtt szopizás közben Rebeka ragyogó arccal rám nézett és azt mondta: anyu, Ibi anyu, majd "falatozott" tovább. Azóta Ibianyu vagyok...és Csabát is rendszeresen Tabaapunak nevezi.
Most már tőmondatokban beszélnek elég gyakran. Anna lányunk a tegnap lepett meg, amikor lefekvés előtt kérte, hogy fogínykrémmel kenjem be a megduzzadt fogínyét, ezt mondva: Anna poga páj. (azaz Anna foga fáj.) Aranyos volt Rebeka is, amikor játszott testvérével, jó nagyokat hahotázva. Néhány másodpercre megállt, közölte velem, hogy Jebe katag, majd folytatta a nevetgélést.
Bejegyezte: dátum:
Címkék:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)