a három gyerkőc mellett. Néha végigszalad az eszemen, hogy jó lenne néhány helyzetet megörökíteni. Reggel az öltözködés, mosakodás, fésülködés, aztán a szobák röpke rendberakása, de már szaladok is és utólérem magam a hűtőszekrénynél...ugyanis reggeli következik. A lányok segítenek az asztalhoz hordani a reggelit. Éneklés...Aztán berobbanok a reggelizés kellős közepébe: Én vajas kenyeret kérek! Anya, szomjas vagyok. Kérlek tölts vizet. Leesett az ülőkémről a párna. Pisikálnom kell. Persze hála az Úrnak a lányok már sok helyzetben önállóan is el tudják látbni magukat. Közben Izsák sem hagyja magát...Feláll az etetőszékben, vagy hátracsapja magát. A fegyelmezését semmiképp sem lehet halogatni. De hát még friss vagyok, hiszen még csak reggel van...a nap még hosszú. A reggeli után olyan a konyha és a nappali, mint egy csatatér. Sepregetek...Közben a hála Istennek nagyon aktív kisfiam rámol az edények közt. Megengedem neki...most a mosogatásnál három edénnyel több vagy kevesebb...mit számít. Leszedjük az asztalt. Mosogatás. A karórámra pillantok és egy fokozattal gyorsabb sebességbe kapcsolok. A lányok jól elvannak a könyveikkel, ám nem akarom, hogy a foglalkozások kimaradjanak, bármilyen sok feladat is vár rám.
-Hozzátok kérlek a flanelleket, kezdhetjük a tanulást.-kiáltom. A lányok pedig örömmel kiabálják: Tanulunk, tanulunk! és már az asztalnál is vannak. Ima, éneklés, majd igyekszem minél inkább megragadni figyelmüket. A Bibliafoglalkozást soha nem szoktam kihagyni. Volt kisértésem, hogy sok a feladat, hagyjam most, de ilyenkor lelkiismeretem mindig figyelmeztet: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall? Mit használ, ha minden dolgomat elvégzem de elhanyagolom a rám bízott életek lelkét? NEM. És hagyom a többi feladatot. Imával zárjuk a Bibliafoglalkozást. Persze előtte mindig közösen átismételjük a tanultakat és megbeszéljük miért adhatunk hálát Istennek, mit kérhetünk Tőle. Vannak esetek, amikor egész komolyan, felnőttesen imádkoznak.
Aztán belekukkintok az ebédbe, majd folytatjuk az épp aktuális foglalkozással...minél játékosabb, annál jobb. S mivel fontosnak tarom a friss levegőn való szaladgálást, játszást, s most télen a havazódást, hát nekiveselkedek a nagy feladatnak...azaz az öltöztetésnek. Most télen nem is olyan egyszerű az:) Általában Rebeka az első, mert ő jól elvan kinnt, amíg Anna érkezik. Izsák meg én vagyunk az utolsók, akik becsukjuk magunk mögött az ajtót. Izsák nem szeret öltözködni...mint általában a gyerekek. De mikor a csizmájáról van szó, az teljesen lenyűgözi...de hát addig van a popsimosás, peluscsere, két harisnya, body, vékony, majd vastag blúzi, téli nadrág...és ezután jön a csizma...Izsák már szaladna is. Valahogy ráhúzom a kesztyűket, a kabátot sapit és sálat...aztán nagy sietséggel én is magamra veszek valamit és uzsgyi. Hát általában eltelik egy fél óra, amíg mind a nyégyen megvagyunk...de lehet, hogy több is. Aztán kinnt kifújom magam és megtöltöm a tüdőm oxigénnel...Jól jön ez a 2o-25 perc pihenés, mert jön a következő futam...Amikor beérkezünk csupa hó minden....legalábbis az előszobában, mert nem engedem őket bennebb. A vetkőzés is egy kis időt...felvesz. Aztán a vizes harisnyákat, zoknikat kicseréljük és jöhet a ruhák szárogatni pakolása...máris ebédidő. A lányok buzgón segítkeznek. Kézmosás, ima, ebéd, seprés, mosogatás. Izsák altatása, mert még mindig szopizva alszik el, aztán párolása, mert még mindig eléggé szortyog. A lányoknak történetet olvasok...és máris szaladok feltörölni a konyhát meg a nappalit...Már két óra van...egy kis pihenőt tartok a délutáni futam előtt, ami általában nyugisabb most télen.
Annyira hálás vagyok Istennek, hogy feladatokkal töltötte meg mindennapjaimat. Néha valóban azt sem tudom honnan kezdjem de ennek ellenére nagyon szeretem...soha nem vártam, hogy nagyobbak legyenek a gyerekek. Ez így nagyon jó, még ha fárasztó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése