Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2010. szeptember 30., csütörtök

Anyának lenni jó

-Kérlek Anna, keresd meg és hozd ide Rebeka másik cipőjét. Aztán kis idő múlva nagy mosollyal megérkezik Anna lányom a cipővel. Én meg örülök, hogy nem nekem kellett keresnem és addig is haladtam Rebeka öltöztetésével. Annyi mindenre meg lehet őket már kérni. Helyére teszik a játékokat...igaz lassan, igaz, hogy gyakran a végén újra kiborítják...de összeszedik. Segítenek a majonéz kavarásában...igaz, hogy 2x annyi időt vesz igénybe a majonézkavarás, de megéri. A kenyér sütésekor Csaba a hűtőszekrényből adogatja a margarint, az élesztőt, a kamrából az olajat...és lányaim nagy mosollyal az arcukon hozzák és átadják. A mosatlan evőeszközöket is rájuk lehet bízni-ügyesen bedobják a mosogatókagylóba...na jó, igaz, volt, hogy a kukába dobták:)
Esténként, fürdetés előtt boldogan lovagolnak apuka hasán és nagy örömmel nyomnak le, amikor elérkezett az esti szoptatás ideje. Aztán Rebeka telefonosdit játszik, nagyon belemerülve halandzsál, miközben a telefont fülénél tartja. Elmutogatják testrészeiket, majd megered a nyelvük. Egyre több szót mondanak: kúp, jaj(ezt már rég mondják. Amikor hallják testvérüket sírni, arcukra teszik mindkét kezüket, jobbra-ballra ingatva fejüket mondogatják: jajajajaj), nem (ez is már régebbi szó...tata tanította: Nekem adod a ruhádat? Amire jött a határozott, egyértelmű válasz: nem.) nagy(Arra a kérdésre, hogy milyen Isten), ima után mondogatják, az ámen szót. Amikor megkérdezem öltöztetés közben, hogy hová megyünk, rögtön rávágják, hogy ki, vagy táj-táj. Kígyó, kakas, ló-az állatnevek közül ezeket mondják ki, a többit csak hangutánzó szóval...
Gyakran, amikor nézem őket, könnyes szemmel adok hálát Annak, aki ilyen gazdagon ruházta fel őket képességekkel. Anyának lenni jó...és az, hogy nap mint nap itthon lehetek velük, játszhatok, taníthatom őket, örömmel tölt el. A házasság, a család, ha Isten szerint törekszik betölteni elhivatását, valóban egy kis szelet a menyországból itt a földön. És én csak áldom Istent, amiért kegyelméből, érdemtelenül részesített ebben a nagy áldásban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése