Kislányom 2019 április 30-án tette meg első, önálló lépéseit Anna tesó segítségével. Erzsébet már 11 és fél hónapos. Isten különösen vigyázott rá már az anyaméhben, ahogy a többi gyerekünkkel is tette.
Az örvendezést, hogy egy ép kislánnyal áldotta meg Isten családunkat, egy szomorúság, majd egy tragédia árnyékolta be. Kiderült, hogy apukámnak vastagbélrákja van. Sikerült kórházba kerülés után vért kapnia. Egy hét múlva megműtötték. S bár anyukám mellette volt és ápolta, szeptember 11-én hajnalban kiugrott a marosvásárhelyi kórház sebészeti osztályának 5. emeleti ablakán.
Ezekben a hetekben különös gondja volt Istennek az akkor 3 hónapos és 3 hetes Erzsébetre. Vigyázott rám is, hogy mellette és testvérei mellett lehessek és nevelhessem, taníthassam őket.
Hét hónaposan állt fel és körbe is járta a kis ágyat. Első szava az ámen volt. Ma is nagy odaadással mondogatja, megnyomva a második szótagot.
A nagytesók sokat segítenek. Játszanak vele, vigyáznak rá, tanítják.
Hálás vagyok Istennek, s bár még nem gyógyult meg a lelkem teljesen, reménykedek. Reménykedek, hogy kellő időben Isten újra helyreállít engem és családomat. Nem tudom hogyan. Most csak megyek... Lépegetek, mint a kislányom. És örülni akarok, mint ő, minden megtett lépésnek. És ha elesek, mint Erzsébet, felállok. Na jó... lehet, ha nem olyan bátran, de felállok. Lehet, ha nem mosolyogva, mint az én legkisebb ajándékom, de felállok. És lépegetek. Én is járni tanulok édes kislányommal. Járni tanulom a hit útjait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése