Az itt található sorokat elsősorban emlékként jegyzem le családom számára. Mindig is szerettem naplót írogatni. Bejegyzéseimet később olvasgatva láthattam, hogy milyen bölcsen, kegyelemmel és szeretettel teljesen vezetett Isten bennünket. Ennek a blognak is ez a célja tehát: Istenre mutatni. Ha valamit jól tettünk a gyermeknevelés során, a gyermekekkel való foglalkozás területén, egyedül az Úré a dicsőség. Ha a gyermekeinkben felfedezünk valamilyen képességet, készséget vagy előrehaladást tapasztalunk bizonyos területeken, ezért is egyedül Istent illeti a dícséret és a hála, hisz Ő az Alkotójuk. Ha valamit elrontottunk, vagy ha valamely területeken hiányosságok vannak, még inkább megláthatjuk, hogy mennyire Isten kegyelmére szorulunk. Így az Ő segítségét kérve, igyekszünk dolgozni a hiányos területeken.

2014. november 13., csütörtök

természetes gyógymódok

Akkor kezdődött, amikor a pici baba ikreinknek három-négyféle szirupot kellett beadnunk egy-egy nátha alkalmával. Ők meg nagyon gyakran kihányták a beadott orvosságokat. Ugyanakkor elég antibiotikum-ellenes vagyok...azaz úgy vélem, ami egyértelműen vírus, az vírus. Nincs helye ilyenkor az antibiotikumnak. És ha valami bakteriális, léteznek természetes antibiotikumok. Persze amikor betegek a gyerekek, nem vagyok ilyen határozott, mert ...mi lesz, ha...?
Elmondtuk aggályainkat a gyerekorvosunknak, aki vevő volt kérésünkre. Elmondta, hogy ő is szívesen kezeli természetes gyógymódokkal a pácienseit.
-Tudják mit? Kölcsönadom az aerosolt és tegyenek félre minden egyéb gyógyszert. Párolják a gyerekeket naponta háromszor, játékosan. -ajánlotta nagylelkúen az orvos.
Még találtam néhány kersztyén orvost, akik hasonlóképpen gondolkodnak. Ez mindenképp megnyugtató a betegségek idején kísértő mi lesz ha ...? gondolatok ellen
Így a gyerekeket és magunkat a következőképpen kezeljük:

  • MINDENFÉLE BETEGSÉGRE elsősorban hasznos a Krisztus nevében elmondott Istenhez szálló buzgó IMA
  • NÁTHA ellen SÓSOLDATtal való párolás, CITROMLÉ, KASVIRÁGCSEPP, HOMOKTÖVISCSEPP, vagy ezekből a gyógynövényekből készült TEA
  • HÖRGHURUT esetén BAZSALIKOMTEÁT adok meg BAZSALIKOMCSEPPES SÓSOLDATTAL párolom őket, LISZT-MÉZ-OLIVAOLAJ pakolás a mellkasra, VÖRÖSHAGYMATEA karamelliyált cukorral.
  • EKCÉMA esetén ORVOSI VERONIKÁBÓL főzök teát és azzal borogatom a problémás bőrfelületet. (Annának három hónapon át volt ekcémája. Tudtam, hogy veszélyesek a szteroidtartalmú készítmények. A bőrgyógyász elocom-ot írt fel. Amikor kentem visszahúzódott, amikor meg nem, még jobban előjöttek a csúnya, vörös, mindkét comb belső és hátsó felét elborító kiütések. Hála Istennek az orvosi veronika használt. Néhány hete Rebekának voltak hasonló kiütései, szintén a comb belső és hátsó oldalán. Az orvosi veronika főzet szintén használt.)
  • ÁRPA ellen KÖRÖMVIRÁGTEA lemosással és KÖRÖMVIRÁGKRÉMMEL, belülről ÉLESZTŐVEL harcolunk. (most Izsáknak készülődik árpa a bal felső szemhéján. Szemorvos ajánlotta a fennt leírt gyógymódot, mondva, hogy nincs az antibiotikumkrémek pártján...újabb "én emberem")
  • E. Coli vizeletfertőzés esetén GRAPEFRUITMAG KIVONATTAL gyógyítgattuk egyik lányunkat, miután az antibiotikum kezelés nem használt. Ez ellen jó még a TŐZEGÁFONYA  KIVONAT.
  • 2019 májusában egz számomra új virózissal kellett megküzdenem, amelz 2 hétig kínozott. Fellső légúti megbetegedés, folyamatos száraz köhögés, vastag orrváladék, homlok, majd arcüreggyulladás. Kissé el volt dagadva az arcom, fájdalmam volt, még a felső fogsoraimban is, sajgó, éles hasogatás. Biocom grefuitmagcseppett használtam orrcseppként és belsőleg is. Nagyon gyorsan hatott. SDG
  • 2019 júniusa-bakteriális fertőzés a gyerekeknél. Erzsébet volt az első, az orvos antibiotikumot írt miután 4 napig magas láza volt és piros mandulái.Izsáknak 6 napon át folyamatos láza. Rebeka a következő, egy napja. Őt próbálaom Biocom grefuitmagkivonattal és propoliszos mézzel kezelni. Anna is ezt kapja megelőzésként. Még nem tudom, hasznos lesz-e a baktériumok elpusztításában...
TERMÉSZETES ANTIBIOTIKUMOK:
  • FOKHAGYMA
  • GRAPEFRUITMAG KIVONAT
  • PROPOLISZ
  • Orsóféreg ellen TÖKMAGGAL és FOKHAGYMÁVAL harcolunk, amit reggeli előtt fél órával fogyasztunk
  • Száraz köhögésre MÉZ+LISZT+OLAJ pakolást alkalmazok a mellkasra valamint VÖRÖSHAGYMATEÁT KARAMELIZÁLT CUKORBAN főzve.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése