Alig írtam le a kisebbik lányom beszédkészségének fejletlenségét vagy beszélni nem akarását, néhány napra rá, mintha be akarta volna bizonyítani ellenkezőjét. Játszottunk, majd odament az ajtóhoz és nagyon szépen, mély a-val és szép kerek ó-val kimondta az ajtó szót. Aztán saját nevét, majd miután bementünk a gyülekezeti terembe Katizni kezdett valahogy így: Ka-ti, Ka-ti, Ka-ti, (kedves testvérnőnk tiszteletére:) s közben fejével ritmusosan bólogatott, huncutul mosolygott.

Rebekának azóta újabb szóval bővült szókincse. Sétából értünk haza, s arra gondolva, hogy belőbb a gyerekeket viszem fel, majd ismét lemegyek a kabátokért, elindultam. Rebeka azonban megragadta kabátját és aranyosan mondta a szót is: kapát(olyan angolos t-vel)

REbekáról még annyit, hogy nagyon gondoskodik testvéréről. HA kér saját maga számára egy kiskanalat, rögtön rámutat Annára, mondva nevét és addig nem tágít, míg Annának is nem adok egy kiskanalat. Ha vizet kér, Annát is meg kell itatnom...különben megteszi ő. Különös módon oszt meg mindent vele.

VAlahogy nagyon szereti a rendet is...amikor jó kedvében van. A szőlőfürtökről leeszi a szőlőszemeket, majd a csupasz gerezdet vagy a kukába dobja, vagy ideadja nekem. Az ajtók csukogatását is feladatának tartja. Ha vizet kér és a poharuk nélkül merek elindulni, gyakran utánamszalad, hozva a poharat, közben kiabálva: te, te, te, te!(vagyis:tessék) Azt hiszem rendre tanít a nagylányom:)